Keményen megkaptunk 6 napnyi esőt, a fiúk így vagy tudtak jönni, vagy nem. Ha szerencsénk volt fél napig nem esett az eső, és tudtak dolgozni.
A cserép felrakás 1,5 nap volt az esőcsatornával együtt. Utána még a maradék stablont belambériázták, és készen lett ez a gyönyörű tető.
A stablon 60 cm-re lett kihozva, kivéve a hátsó falon, ami 80 cm-es lett.
Kereken 10 napos project volt, ebből 2 napot nem tudtak dolgozni,mert 2 nap tört idő volt az eső miatt.
A 20 db szellőzőcserép nem jött meg, továbbá meg sem tudják mondani mikor lesz. Ki van fizetve, szólnak majd. Lehet 1 hét, lehet 3 hónap. Dübörög az építőipar miatti felvásárlás. Majd A Férj berakja őket egyszer.
Nem repedtünk meg belülről ( csak a tornác plafonja ), és nem is áztunk be.
Nagyon szépen köszönjük Mészáros Gábornak, és csapatának. Be is ajánlottuk őket több helyre.
A tetőcsere vége 2.800.000 ft volt.
Most a hétvége stablon festéssel telik, az ács itt hagyta nekünk a nagy létráját, hogy könnyebb dolgunk legyen. Kedden jön a létráért, addigra végeznünk kell.
Júliusban folytatják a terasz ácsszerkezetét, javasolta előtte szigeteljük le a téglarészt,mert utána már nehezen fogunk odaférni. Szóval jövőhétvégén betonozunk, utána kezdjük a szigetelős projectet.