Sajnálatos módon, gondosan újított, szeretett, dédelgetett házunkat családi okok miatt el kellett adnunk.
Mikor jött a hirdetésre a (meglepően sok) érdeklődő, úgy vezettem őket körbe mint egy tárlatvezető. Csak én a padló rétegrendjéről, kivitelezési megoldásokról meséltem. Mindig feltettem a kérdést:"Van e valami kérdés még? Bármire tudok válaszolni!" Erre a válasz általában az volt " El is hiszem, hogy tudsz válaszolni!"
A ház egy héten belül gazdára is talált, pedig azt hittük hónapokig fogjuk árulni. Valamit akkor ezek szerint jól csináltunk.
Szívünket lelkünket beleadtuk, 4 évnyi hétvégénk, szabadidőnk, sok-sok millió forint elköltése, megannyi meglepetés és probléma várt minket. De mindent remélhetőleg jól megoldottunk. 50 évet terveztünk még itt lakni, magunknak csináltuk. Hát ember tervez, Isten végez. Borzasztóan nehéz a ház elengedése, és a változás elfogadása. Csak abban reménykedünk, hogy valakinek csináltunk egy remek otthont.
Az új tulajdonosa egy fiatal házaspár első közös otthona.
Reméljük ugyanúgy fogják szeretni, ahogy mi, és folytatják a hátralevő munkálatokat, megőrizve külső régi stílusát, hangulatát.
Köszönöm a figyelmet azoknak akik követték blogomat.
Üzenetekre a jövőben is fogok válaszolni, hátha tudok valakinek segíteni.