A padlófűtés szíve lelke az osztógyűjtő.
Sok-sok szétszereléssel, összerakással készült, itt eresztett, ott eresztett. Továbbá mivel az Ember úgy döntött, hogy mindent beltömörít majd a szekrénybe, zsúfolt lett, és itt feszült, ott feszült. Sok-sok időt töltött a ház szívének lelkének összerakásával. (sőt tervez vele megint babrálni, mert még mindig nem tökéletes /szerinte/)
Íme a kicsike:
Kapott takaros kis keretet is:
Persze ennek majd lesz ajtaja is, és hogy tudjunk mire csempézni (kiáll a fal síkjából kb. 10 cm-re) körbe rakta téglával a férj.
A fűtést elég későn sikerült beindítani (februárban), de legalább ki tudtuk próbálni. Mivel fagyott mire beindítottuk, nem sima vízzel lett feltöltve a rendszer, hanem fagyálló folyadékkal vegyítve.
A rendszer közel 70 literes, ebben már benne van kb. 22 liter fagyálló is (Fernox Antifreeze Protector Alphi-11 fagyálló- és korrózióvédő folyadék. A 25 liter volt 45.000 ft)
https://fernox.hu/product/alphi-11-antifreeze-protector-5l/
Továbbá még termosztátunk nem volt, ezért manuálisan a legkisebb kimenő víz hőmérsékletet 25 °C-ra tudtuk csak beállítani, de így is 10-15 °C volt a házban, pedig kint hideg volt, a plafonon lyuk tátong, a nyilászárók meg pocsékok. :) Szóval meg vagyunk vele elégedve.
A termosztátunk azóta megvásárlásra került, Computherm Q7 rádiófrekvenciás programozható (kb.10.000 ft), mellé egy BAXI QAC34 külső hőmérséklet érzékelő (kb.11.000 ft).