Vàlyogunk

Vàlyogunk

Apróságok tömkelege és a költözés

2020. szeptember 10. - P.B.K

Megvagyunk, csak kicsit káosz volt mostanság, és a blog.hu se nagyon akart sokszor beengedni. Szóval, ott jártunk, hogy...

Miután a konyhabútort beraktuk, és kifúgáztuk a padlót, maradt egy csomó aprózódó munka. 

1., Ablakpárkány berakás-> valahol vésni kellett, aztán glettelni ( a hajam kitéptem )

2., Páraelszívó csövének a plafonon történő kivágása. Ez megintcsak élmény volt, mert pont odaesik a lyuk, ahol korábban kémény volt, szóvak az már egy bejavított szakasz. Bónuszként, mivel szabadon álló a páraelszívó, a takaró lemeze nem ér fel a plafonig. WTF?! Nincs extra belmagasságunk, és a javallott magasságnál feljebb is raktuk, és még így is 10 cm híjja van. Puszilom a gyártót. Egyenlőre nem üzemeltük be, míg kitaláljuk azt a 10 cm hiányt hogyan lehetne esztétikusan megcsinálni.  

3., Polcoknak, TV konzolnak lyukakat kellett fúrni. Megjegyzem 20 cm-nél kisebb csavarokat mi nem használunk. 

4., Az ajtófélfák és beltéri ajtók olajfestékkel le lettek kenve. Kilincs, zárak berakva. Az olajfestéknek 24 h a száradási ideje leírása alapján, gyakorlatilag 36 h kevés neki. Meggyűlöltem az olajfestéket. 

5., Küszöbök korrigálva. ( Valahol az ajtóból kellett vágni kicsit, mérgelődtem is). Burkolátváltók a helyükre kerültek. 

6., Kapcsolók, konnektorok, lámpák beüzemelve. Lőn világosság. 

 

Aztán jött a költözés, amit nevezzünk inkább cuccolásnak. Utánfutót béreltünk, azzal ingáztunk mivel elhozandó bútoraink nemigen voltak. 

Egy tűt nem lehetett leejteni :) 

 1598514274488.jpg

 1 hét után egészen lakhatóvá váltunk. :) 

A gyerekszobából már csak a függöny hiányzik.

1599046670358.jpg

A konyha úgy van, hogy a takaró elemek és a fogantyúk nincsennek fenn. Jah, és nem fértem be. :) ( Az előző lakásban egy spájzom volt pluszban. ) Ezért felújítottam egy régi komódot, így már elférek. A fogantyúkat meg nem rakjuk még fel a konyhabútorra, mert így egyenlőre nem tudja kinyitni a szekrényajtókat a gyerek. 

1599753565029.jpg

 A bútor renoválásról: 

1599418658549.jpg

1599418773844.jpg

Lecsiszoltam, faragasztóval és fatapasszal kezeltem a kritikus részeket. Nem lett egy steril felület, ahhoz 4-5 tubus fatapasz kellett volna. De nem is baj, mert így látszik a szekrény 70+ éves kora. Eredetileg olajfestékkel akartam lekenni, de az ajtóknál tapasztaltak miatt leszavaztam. Helyette az új kedvencem a krétafesték majd lakkal történő fixálása. 2 nap alatt így a festés befejezhető. A fogantyúkat Miskolcon a Homoki-Zár Kft-nél vettem, hatalmas választék van. A fiókokat öntapadós tapétával béleltem, a polcok retro szép viaszos vászont kaptak. 

Jelentem szép lett, és új élete lett. Remélem még sokáig velünk lesz. 

 

A nappalit is belaktuk. Egyenlőre az ideiglenes ( nyárias ) ruhatárunk a vitrines szekrényben, meg a gyerekszobában van elhelyezve. A hálószoba kb. október végére lesz kész, szóval addig itt oldjuk meg az életünket. 

 1599753611688.jpg

A fürdőszobában is minden a helyére került. 

1599753673990.jpg

 

Az előszobába kell még a cipőst felrenoválni, ami jelenleg folyamatban van. 

 

 

 

Legó konyha

2020. augusztus 21. - P.B.K

1. nap

Az Ikea konyhabútort elkezdtük összerakni. Hívtunk segítséget, 8 db kéz így a vázakat pikk-pakk összerakta nekünk már csak össze kell illeszteni, szintbehozni...stb.

img_20200819_111922.jpg

Youtube-on vannak jó videok ahol tanácsot adnak mit ne kövess el. Igyekeztünk szem előtt tartani őket. A munkapulttal gyűlt meg a bajunk csak. 

1., Mivel 'L' alak, a munkapult illesztéshez kell egy záróelem, hogy a víz ne folydogáljon be. Nah, hát ez lemaradt a számláról, így a kiszállításról is. ( Pedig tisztán emlékszem, hogy a konyhatervezős srác azt mondta hozzá csapja. ) Mindegy, 1100 ft-os tétel csak, viszont bosszantó, ha nincs meg. ( Próbáltam hirtelen online lerendelni, de nem engedte a napot kiválasztani a házhoz szállítási rendszer. Mikor az ügyfélszolgálatot próbáltam hívni, 25 perc pánsíp feelingű zenéléssel a fülembe, türelemmel a szívemben várakoztam, szétkapcsolt a vonal. )  Azt hittem  praktiker kimentett minket, ott lehet kapni 38 mm vastagságú pulthoz, de hossz nincs ráírva. Az eladó szerint ez standard méret. Ahha, de nem az Ikeának. :D Csak az Ikeából kellesz valahogy beszerezni.

2., Mindenhol azt láttuk, olvastuk, hogy a mosogató és a főzőlap helyét NE VÁGJUK ki dekopír fűrésszel. Szereztünk is körfűrészt, de nem volt jó a fogazata. ( Szóval a szándék meg volt. )  Így jobb híjján a dekopír maradt.  

Művelet a következő: Kimértük a helyet, a vonalat lerragasztottuk mindkét oldalt maszkoló szalaggal. Kapott 4 lyukat fúróval a sarkaiba indolópontnak. Most jön a probléma! Nem a színén át vágtuk, hanem a hátfalán át, és a fűrészlap vége - a 38 cm vastag munkalapon át - jobbra és balra elhajlott a fűrészlap. Így pont a színéből ki-ki tépett egy-két darabot. A lengés miatt nem volt teljesen merőleges a vágás. Utófarikcsálással az egyenetlenségeket korrigálni kell, jó sok sziló kellesz alás, de szerencsére a mosogatótálca eltakarja a hibát.

 2. nap

A " rutinunkból " merítve a főzőlap helyénél már máshogy csináltuk. A fűrészlapot revers fűrészlapra cseréltük, és a színén vágtuk. Szép lett. Szóval dekopírral is meg lehet csinálni. 

img_20200820_193341.jpg

Csináltuk az összerakósdit, valahova se csavarhúzó, se semmi nem fér be. :D az alsó szekrények készen vannak, csak a fogantyú hiányzik róla. Főzőlap, lefolyó is bekötve. 

3. nap

img_20200821_232532.jpg

Nagyon lassan haladtunk, sok hátráltató külső tényező volt. Bónuszként a csempe nem vágható csempevágóval, ezért: 

img_20200821_143530.jpg

 Maga a csempe nagyon jó minőségű, viszont hullámos a felszíne. Csempevágó elvérzett, helyette flexelni kell a szabós darabokat. 

 4. nap

Felső szekrény project. Mivel vályog a fal, nem javasolt falra felfüggesztett szekrényt helyezni. De mivel a konyhám 260x190 cm és spájzom sincs, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ne legyen pakolós helyem. Az Ikea metod konyhabútorai egy sínre mennek fel, szóval a sínt kell rögzíteni. A 190 cm hosszú falra 12 db 25 cm-es állványcsavar ment tiplivel. Elég stabilnak tűnik. 

img_20200822_153546.jpg

A szekrényeket majd csam akkor kapcsoljuk össze, ha benn van a hűtő. A hűtő kritikus pont mert 59,5 cm széles, nekünk meg 60-61 cm hely van. A csempét fúgázni csak fekrakás után 2 nappal lehet, szóval arra most várunk. A csaptelepet, vízvetőt, páraelszívót is majd csak fúgázás után rakjuk a helyére. 

 5. Nap

Fúgázás, vízvető, csaptelep, tűzhely, főzőlap a helyükre kerültek. 

 

 

 

 

Festés, kipipálva

2020. augusztus 18. - P.B.K

img_20200818_195719.jpg

 

Jelentem, a gyerekszoba és a konyha+nappali rész kifestve! 

Már 4. napja10-12 h-ban nyomjuk a felújítást, de legalább látványosan haladunk. A szomszédunk kamasz unokája átjött segíteni 2 napra egy kis zsebpénzért, ez óriási segítség volt. Ő főleg festett ( így a nyakam-vállam megmenekült a legyepálástól ), maszkolószalagozott. A héra mészfestékből 3 réteg kellett. 

A gyerekszobában az egyik fal kb. 1,5 x1,5 m-es szakaszon foltos. Már korábban is láttuk a gletten, hogy ott valami van, de a vizesedést kizártuk, páralecsapódást kizártuk, gondoltuk itt a glettel lehet valami. Sajnos a festék rétegeken is megmaradt a foltosság. Lehet a vakolóanyagba került bele ott valami, ami átüt. De már magasról letojom, a gyerekszoba tégla faláról van szó, így ha nagyon böki a csőrünket, majd letapétáztuk. De egyenlőre a gyerek a "paradicsomos kézzel össze tapizom a lakást" korszakát éli, szóval nem cifrázzuk. A lakás minden része pont ézért sima fehér lett/lesz, könnyű javítani. Majd ha kinövi, megcifrázzuk. 

 

A " konyhabutykát" kifúgáztuk, holnap kezdjük a konyhabútort összerakni. 

Tornác project

2020. augusztus 15. - P.B.K

Mint korábban írtam, a tornácot rendbe akarom tenni, hogy lezárhassam, és genetikai állományom részbeni örököse vígan játszhasson rajta. 

A "körzeti kőműves" újra szolgálatba állt nálunk, nekiesett a feladatnak. A mellvértet újra kell vakolni, meg az oszlopok is eléggé málottak. 

img_20200815_144758.jpg

img_20200815_144806.jpg

 Az oszlopok és a mellvért tégla, viszont nincsennek kötésben az oszlopokkal. Kap egy cementes vakolást. A tetején metlaki volt, azt leszedtük, kihozza síkba a tetejét, kicsit betonnal megerősíti. A tetejére majd valamilyen kemény fából fog a könyöklő készülni, és mivel az jól meg kell rögzíteni, azért kap beton erősítést. 

Természetesen a mellvért kis girbe-gurba, de tanultunk George Clark építész műsorából egy szöveget:

"Nem tökéletes akarunk, hanem karakterest." 

 img_20200816_142754.jpg

 Simító vakolattal rámentem még a mellvérte, 3 zsák anyagot evett meg ( 75 kg ). 

A tornác fala és az oszlopok itt - ott puklisak, lejött a festék. Mivel rengeteg réteg van rajta, nem merek rámenni. Spaklival elkezdtem letolni, hagy jöjjön le ami akar. Egy régészeti feltárással felért a dolog. Sok-sok réteg mintás festék. Nekem furcsa, hogy anno a tornácot is mintázó hengerezték. Még adtak az  ilyesmire. Szinte minden réteg sárgás árnyalatú volt, az utolsó tulaj változtatta fehérre. Csak 2 réteg fehér van rajta, a többi sárga. 

1597946111865.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Kert

2020. augusztus 15. - P.B.K

A kertbe ősszel telepítettünk növényeket, egyedül a szilvafa nem maradt meg. Idén újra megpróbáljuk. 

A szeder nagyon jól érzi magát, és már most nagyon sok terem rajta. A málna, eper is jól adta. A ribizli nem fest jól, de lehet csak ezt a tartósan 30+ hőmérsékletet sínyli meg. A gyep az jelenleg ilyen: 

1597519068100.jpg

A tartós kánikula kicsit helyben hagyta, nemigazán volt locsolva. Most ahol hiányos volt már a fű, oda vetettem magot és most naponta meglocsolom. Kíváncsi leszek meghálálja e. Megjegyzem, cserepesre reped nálunk a talaj, nem egy szép látvány. 

A fűnyírásról annyit, hogy kifejezetten szeretem. :) Kaszálni is szerettem -főként  a mozgás miatt- de ez így szebb lesz. A férj kapott tőlem szülinapjára egy Makita fűnyírót, amit természetesen én használok. :) 

Volt egy nagyon jó barátom, aki imádott füvet nyírni, és gondozni. Tényleg mindent beleadott, gyepszellőztetés, locsolórendszer...stb. Csodálkoztam rajta miért vágta olyan Forest Gump-os szeretettel mindig. :)  Hát tényleg van valami bája, jobb mint a kasza :D. Szóval, kicsit már megértem.

Nah, hát én fényévekre vagyok még a szép gyeptől, de azért igyekszem. Nem vágyok tökéletes, vonalzóval vágott gyepre, de azért homogén legyen. 

 

 

Padló

2020. augusztus 03. - P.B.K

Kinyaraltuk magunkat szúnyogfalván, most már folytatjuk a dolgunkat. 

A nappali-konyha rész kapott egy aljzatkiegyenlítést : 

img_20200802_095148.jpg

Van a padlónak egy kritikus része. Egy domb, ami oda esik ahol a bejárati ajtó 90°-os nyitási állapot van. Ennek következménye ez: 

img_20200802_095047.jpg

Picit több mint 1 cm helyünk van, a járólap pedig 7 mm. Szóval jó lenne ha ezen a területen 3 mm-nél nem lenne majd több a ragasztó. :D :D 

Elkezdtük a járólapozást, de a fél év alatt kicsit elfelejtettük :) így az első két sorral ( pont a sok vágós, ficakos-ajtós résznél ) irtózatosan lassan haladtunk. De a rossz részen túl lettünk, és mikor az ember már sorba 9 db telit le tud rakni, az haladósabb. A felállás a szokásos, én szabom-kenem, a férj lerakja. 

 1. nap ( ami csak egy fél nap volt )

img_20200803_091110.jpg

Itt jól látszik, mennyit javít a világos szürke fúga az összképen. Sokkal világosabbnak hat.

img_20200803_091120.jpg

 

2. nap

Már hatékonyabbak voltunk. :)

img_20200803_190054.jpg

 Gyorsabban kentem a csempét, mint ahogy Az Ember rakni tudta volna, így volt sok holtidőm. Ezért párhuzamban a tornác két kiskapuját kezdtem csinálni. Az egyik 113 cm, a másik 108 cm széles lesz.  Méricskélni, faanyagot szabni, lenolajazni...stb. Szóval halad az is amire azt mondja a férj " az nem fontos ". Nekem fontos, mert a tornácot zárhatóvá akarom tenni a gyerek miatt. 

 3. nap

received_729713754538071.jpeg

Nah, hát itt a legrosszabb a terep, a konyha hátsó része felé lejtett a beton, az ajtónál meg ott van az ominózus max. 3 mm-es ragasztóvastagságú szakasz. Le lett ragasztva a kritikus járólap, aztán ahhoz lett igazítva a többi járólap 2 m sugarú körzetében. Hátul van ahol 1 cm-nyi csemperagasztó kellett. Nekem dolgom volt, így a szomszéd unokája segített a Férjnek egy kis zsebpénzért cserébe. 

 4. nap

received_774665266617354.jpeg

 Befejeződött a nagy felület. A férjem sógora jött segíteni kenni, vágni. Jöhet a lábazati rész.

 5. nap

A fúgaközöket kipucováltuk. Jó tanács! Rossz spaklit használjatok. :) megkopik a spakli széle, és egy kis bemélyedés is keletkezik. Utána az a spakli pl. gletteléshez már nem használható. 

A lábazatot előkészítettük. Hivatalosan vályogra nem szerencsés csempézni. A vályogvakolatra sem. A gyártó ajánlása szerint előtte a felületet elő kell készíteni, vakolaterősítéssel. Receptje a következő: 

1 rész Káli vízüveg+7 részt desztillált víz. Ebből lesz egy szilikát kálivíz alapozó.

Ezzel csak annyi a baj, hogy Káli vízüveget csak hatalmas ( 1 tonna ) kiszerelésben találtam, pedig a gyártót is felhívtam. A B verzió, egy falfixáló oldat ( amivel a vályogvakolat porózusságát szűntetjük meg ), és arra megy egy tapadóhíd, és utána a szokásos burkolás. Továbbá itt-ott vannak "kráterek" : 

img_20200810_094127.jpg

Ezekre majd megy egy kis extra csemperagasztó. Honnan erednek a "kráterek"? Ezek a fal tövében voltak, nagy szintkülönbséggel, és nem mindig sikerült vakoláskor a padló tövétől kitöltenem. A férj meg azt mondta ne bajlódjak vele, majd megoldja. Hát, most oldja meg. :) 

 6-7. nap

Felkerült a lábazat is, annyira nem lett feltűnő a fal görbesége :D

 

img_20200815_181247.jpg

 img_20200815_181257.jpg

 A fúgázás majd a festés után lesz csak. 

 

 

Ikea

2020. július 16. - P.B.K

A konyhabútorra 800.000 körüli árajánlatokat kaptunk különböző asztalosoktól, így elvetettük. Maradtak az elemes bútorok, végül az Ikea metodjából összeraktuk 500.000 ft-ért.

received_676908006432224.jpeg

received_260553762018869.jpeg

( Az ár azt fedi ami a képen van, a hűtőt leszámítva. A hűtő fölé majd szabatunk valamit. )

A másik a gardrób. Alapjáraton hátfal nélküli megoldást kerestünk, az Elvarli pocrendszer jó is lett volna, de valami ajtó féle( 430x270 cm távon ) ahhoz is kellett volna. De a padlófűtés csövei miatt a padlóhoz sineket nemigen tudunk rögzíteni, és a táv is nagy, mindenféle merevítési megoldás is kellett volna. Aztán mivel nem volt jó megoldásunk rá, maradtunk a hagyományos gardróbnál, majd hagyunk nagyobb távolságot a hátsó falnál. 

img-cd7db96c370c23e65720e8e1ca499d6b-v.jpg

img-b9f57edaf4d77f760577aa4b05e40a10-v.jpg

Ami megoldást kíván, az majd a talpazat. Ugyanis nem lábakon áll, hanem a külső léceken támaszkodik. A padlófűtés miatt pedig 4 x 0,6 m szakaszon lefogja majd a meleget. Az ikeás ember azt mondta csipkézzem ki egy fúróval, ami nem túl esztétikus szerintem. A férj valami bútor szellőzőrács félét aplikálna bele. Erre még kitalálunk valamit. 

116 dobozban fog érkezni,  a 800 kg-nyi bútor. Az elhelyezése is tetrisz lesz a javából. :)

A dolog számomra izgalmas része a számla, és még csak nem is az összeg miatt. :) 

A fundamentámból kívánnám a konyhabútort állni. A fundamentámat felújításra vettem ki, elég kötötten felhasználható. Valaki a neten így fogalamazott: " Úgy kell elképzelni, hogy berendezed a lakásodat. Aztán fejjel lefelé fordítod, és ami kipotyog belőle, azt nem fogadja el a fundamenta."  Ez kb. Igaz is, pl. Függesztett lámpa lehet, de álló lámpa nem. Viszont építőanyagokat, zsákos anyagokat, eszüközket is lehet belőle venni. 

Bútorok izgalmasabbak, ugyanis csak beépített bútorokra lehet igénybe venni. A személyes fundamenta emberünk azt mondta, az elemes konyhabútort nem fogják elfogadni. Ezért írtam a központba egy emailt, hogy az ikeában metod konyhabútort szeretnék venni, magunk szerelnénk össze, falhoz lenne rögzítve...stb. Erre azt mondták "Az Ön által megnevezett konyhabútor elfogadható." A személyes fundamentásunk csodálkozott a válaszon, azt mondta az emailt őrizzem meg, tudjak majd mit lobogtatni. :)

Az ikában áfá-s számlát kértem,  és írják rá, hogy beépített konyhabútor. Erre ezt kaptam: 

img_1594897868918.jpg

Azon túl, hogy az adószámhoz írták ( mivel magánszemély vagyok, nem kell adószámot feltűntetni ), hogy "beépített konyhaszek", a számlán az ikeás fantázianevek vannak felsorolva. A " metod" szó sehol nem szerepel a majd 2 m-es blokkon. Két magyar szó van, ami nem rövidítés ( mint pl. az "aj", ami ajtót jelent") a polc és a fiók. A zabszem a s*ggemben van, miként fogja a fundamenta ezt így elfogadni. Augusztus második felében fogom beadni őket, addig gyűjtögetem még a számlákat. Addig izgalom van. 

 

 

 

Szerencsés hét

2020. július 12. - P.B.K

A héten vásárolgatás volt, és nagyon nagy mázlijaink voltak. 

Kinéztünk egy páraelszívót ( silverline 3159 ) ami átlag 41-42.000 ft , de pont az Auchanban le volt akciózva 37.000 ft-ra. Fel is kerekedtünk, de már csak a kiállított, utolsó darab volt, ami potom 25.500 ft-ért árultak. Megnéztük tüzetesen, semmi baja, doboza, alkatrészek meg vannak leltárilag, garancia ugyanúgy érvényes, szóval vittük. ( Megjegyzen pár éve a whirpool sütőmmel is ugyanígy jártunk 110.000 ft helyett 75.000 ft volt ).

 

A másik nagy sikerünk volt vásárlás kapcsán, hogy terveztünk menni a praktikerbe, mert már rég megjött a zuhanykabin, és megakartuk venni a házra az összes aljzatkiegyenlítőt ( 375 kg ), csemperagasztót (225 kg) , mélyalapozót (10 liter), festéket (70 liter). Aztán véletlenül kiderült, hogy Glamour napok vannak. Nah, ezzel az akcióval se éltem még soha, de hát nagy tételes vásárlás és 20% kedvezmény lenne. Beugrottam a sparba, hónom alá kaptam egy magazint, és ucu. Sikeresen spóroltunk így 43.500 ft-ot. :) 

Hatékonyak voltunk. :)

A zuhanyfal be is lett szerelve:

img_20200712_190914.jpg

Megjegyzem elég szivatós,  két emberes, majdnem egész napos munka. Jövőhéten én pedig kiszilózom. 

 

A nappali-konyha vakolását pedig befejeztük. Bő 4 hónap volt. Halleluja! 1594581719564.jpg

 Én elkezdtem olajfestékkel lefesteni a beltéri ajtókat. Egy réteg 24h száradást igényel, én meg két rétegben akarom kenni. Ráadásul az ajtóknak két oldala van, szóval el leszek vele. :) Három beltéri ajtónk van, de csak kettőnek van hely, hogy egyszerre fessem. A harmadik várakozik....úgyis lehet le kell szabni az aljából.

img_20200712_154807.jpg

Ezután nagyon kemény ütemtervünk van, mert augusztus 17- i hétre ki kell glettelni, járólapozni, fúgázni, festeni lehetőleg a konyhabútort is berakni. Kivitelezni is lehetne a tervet, ha én nem lennék még "csökkentett üzemmódban", a férj nem lenne csapatépítő tréningen, és nem mennénk a szokásos évi 3 napos Tiszafüredi nyaralásra. :D :D 

Szóval sakkozunk az időnkkel. A hálószoba éppen áll, csak akkor haladnánk vele, ha holt időnk lenne, vagy egy kamikaze ismerősünk eljönne segíteni. 

A héten kijárkálok majd ajtót festeni, még 3 alkalommal, hogy hétvégn ne foglalja a helyet. A héten felmegyek az Ikeába is, hogy megrendeljem a konyhabútort. 

Következő hétvégén pedig glettelünk. Még próbálok valami segítséget kunyizni, mert két nap alatt kell kiglettelni a nappali-konyha szakaszt, plafonnal együtt.

Szóval, aki ezt olvassa, kérlek gyere segíteni a hétvégén!  

 

 

 

 

 

 

Vakolás még mindig

2020. június 29. - P.B.K

A vakoló helyettesem elkezdett dologzni. Kihangsúlyoztam neki, hogy max.1-1,5 cm vastagságot húzzon fel. Ahhoz képest: 

1593318423410.jpg

1593318369137.jpg

Ahogy száradt, úgy repedt, még a faltól is elvált (benyomom, és elmozdul befelé ). Ezt konkrétan vissza kellett bontani. Viszont a nagy rétegvastagság sok vízzel is járt, ami a már alatta lévő rétegbe átszivárgott. Így amikor szedtük fel a "felcserepesedett részt" ki-ki szakított a régebbi alsó rétgekből is, így ami ami már kész volt, is elvesztettük. Igazából az egész falat egy szakaszon újra kell kezdeni. Remek. 

A vakoló helyettesem júliusban már úgy sem tudna jönni, csak max augusztusban, amit nem is bánok, mert több kárt okozott mint hasznot és még fizettem is érte. 

(Megjegyzem, referenciával jött a fickó. Cementes vakolattal biztosan tud vakolni, de vályoggal nem. De, ha nem tud ( azzal sincs baj, meg lehet tanulni ), de akkor a tapasztalaton alapuló utasításokat kövesse már, és ne a "durr bele " módszerrel essen neki. )

Hiába van a Biokay papírjára ráírva, hogy egyszerre max. 2-2,5 cm vihető fel. Ez nem igaz. :) Én a 3 tonnát 5-8 mm vastagon vittem fel egy kenéssel,  és soha nem repedt így be, nagyon jól kötődött az alatta lévő réteghez is. 1-1,5 cm vastagon nagyon ritkán hordtam fel, akkor egy nagyon vékony repedés keletkezett, de nem volt számottevő, stabil volt, a következő réteg eltűntette. 

Legalább a Férj jól haladt, behálózta, a nappali-konyha plafonját, már optikailag sokat javít az összképen.

img_20200627_162706.jpg

 

A bő 2,5 év alatt eddig 4 alkalommal hívtam fizetett segítséget. 

Elsőnek a víz-szennyvíz behúzáshoz. Az rendben is volt ( bár a szennyvíz visszacsapó beépítési ötletünket, ő mondta, hogy fölösleges. Aztán mégis be kellesz a visszacsapót építeni.) 

Másodjára a fürdőszoba vakoláshoz. Ezt megbántam, mert egy másik kőművessel ki kellett javíttatnom, olyan munka volt.

Harmadjára az ablakok küldő bejavításához, cicoma visszaállításhot, és a fürdőszoba kijavíttátásához. Ezt nem bántam meg, bár iszonyat lassú munka volt, egy vagyonba került. 

A negyedik alkalommal pedig a fent említett volt, ezt nem kell részletezni. 

 

Igazából, mindig arra jutok, hogy az a biztos amit te csinálsz, csak nem haladsz úgy. És ha közbe jön valami, - mint most nálam- meg vagy lőve. 

Felmerült bennem, hogy merik emberek csak szakemberrel csináltatni bármit is?!

A., Azért mert amúgy nincs rálátásuk, viszont így bármilyen munkát átvesznek. Majd X idő eltelte után jönnek ki a hibák. 

B., Nincs energiájuk hozzá, de pénz van, rálátás is van. Ilyenkor ott kell állni a szakember mellett viszont állandóan. 

 

 

Még mindig megy a vakolás

2020. június 21. - P.B.K

 

Elfogyott a harmadik tonna vályogvakolat. A nappali-konyha résznek már csak a tornác felőli oldalán maradt 1-1,5 cm amit fel kell még hozni. Aztán a hálószobának kéne neki esni.

Ami gondunk az utóbbi időben a száradás. Az időjárás nem kedvez nekünk, nagy a pára, sok az eső. Hiába van szellőztetve minden nap, bukón nyitvahagyva az ablakok, padlásfeljáró is nyitva van, mégsem szára. Kaptunk egy kis hőlégfúvót ( kicsi kb mint egy hősugárzó), a férj meg a padlásfeljáróba berakta a régi tulajdonos konyhai páraelszivóját, ami a padlás fele nyomja a párát ki. Ad egy csekély áramlást a házban. 

received_578275689558180.jpeg

Én most kényszerpihenőn leszek még 5 hétig minimum, lett egy fizetett helyettesem, meglátjuk ő hogyan halad majd. 

received_590894451846461.jpeg

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása
Mobil